Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
G-Mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Óra
 
PUNK
 
DJ
 
Számláló
Indulás: 2004-12-16
 
Informatika
Informatika : Tüntessék el a Caps Lock billentyűt!

Tüntessék el a Caps Lock billentyűt!

  2006.08.20. 22:11

Abszurd ugyan, de kampány indult a Caps Lock billentyű ellen.

A hadjáratot Pieter Hintjens, aki az iMatx informatikai vállalat vezetője kezdeményezte egy külön ebből a célból felállított blogon, valamint egy Google Groupon indított listán, majd onnan terjedt tovább. Hintjens célja nem más, mint hogy rávegye a készülékgyártókat, tüntessék el billentyűzeteikről az általa utált Caps Lockot.

Hintjens úgy gondolja, a gomb csak a helyet foglalja, miközben néhány csalón és a Fortran programozókon kívül senki nem használja. Ezzel szemben a többség számára csak a gondot okozza, ugyanis a kis- és nagybetű közötti különbséget figyelembe vevő rendszereken hibásan adhatjuk meg a jelszót, szöveg gépelésénél pedig tévedésből csupa nagy betűvel írhatunk, amit újra kell aztán pötyögni. Szintén halálra idegesít sokakat, mikor így megírt szöveget kap, mivel amellett, hogy nem esztétikus, a csupa nagy betű a kiabálás megfelelője az internetes kommunikációban. A Capsoff nevű szerveződés szlogenje is erre utal: HAGYD ABBA A KIABÁLÁST!

A beviteli eszközöket 17 éve tervező Ikey egyik képviselője szerint eddig egyetlen olyan panasszal sem találkozott, amely a Caps Lock elhelyezkedésével lett volna kapcsolatos. Sőt, teszi hozzá Joel East tervező, nem valószínű, hogy a gomb eltűnne a közeljövőben, ugyanis adatbevitelnél és raktárkezelésnél például gyakran használják. Hozzátette, a Capsoff kezdeményezésnek több értelme lenne, ha a felhasználók kiművelésére és képzésére összpontosítanának a netes etikettel és a billentyűzet helyes használatával kapcsolatban.

 
Welcome
 
Linkek
 
Végigjátszások
 
Naptár
2024. Október
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Időjárás

Animált Hőtérkép

12 órás Animált Hőtérkép Magyarországról 

 
Szavazás
Milyen az oldal?

Király
Elmegy
Szar
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Hajrá Lilák!
 
Gyere máskor is! hello
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan